Oslo, 2005. Március


2005 húsvétján Londonba utazván oda-vissza megálltam pár órácskára/egy napra Oslóban, ezek itt a két megálló képei.
Osló egy meglehetősen kis városka (még Helsinkinél is kisebb), talán ha 500 ezren lakják összesen. Jelentősen nincs délebbre Helsinkitől, de míg ott pár nappal korábban még a tengeren sétáltunk, itt meglepett, hogy nem fagy be a tenger. Hja kérem, a Golf hozza a meleget rendesen :)
Sajnos a múzeumok és őket ellátó kompok működése erősen szezonfüggő, ilyenkor még szűkre szabják a nyitvatartást. Ezért aztán a városnézésen kívül sokkal többre nem futotta, pedig lett volna néhány érdekes múzeum itt is. Pl. a Viking hajó múzeum, és hamár hajó akkor a "Fram" múzeum, az a sark-kutató hajó, amivel például Amundsen hajózott felfedezni a Déli Sarkot 1911-ben; meg néhány érdekesség az Akershus erődben (maga az erőd szerencsére nyitva este 9-ig :-) ). És a "szokásos" Történeti Múzeum is zárva volt már/még...
Azért sikerült eljutni a híres Vigeland Park-ba, ahol a rengeteg emberalakból álló Monolit emelkedik, kicsit sétálgatni az Aker Bryge kikötőnegyedben, amit '80 táján teljesen átépítettek, és most egy modern, apartmanokkal, éttermekkel és bevásárlóközponttal tarkított negyed lett. Ja, és itt van az IMAX mozi is.
Látnivaló volt még a Királyi Palota, meg a Városháza, ahol a Nobel Békedíjat adják át minden évben (a többi Nobel-díj Stockholmban talál gazdára, de mivel a díj alapításakor Norvégia és Svédország közös királyság volt, egy díj "ittmaradt" :-) ).
Az Oslo 360-on jónéhány panoráma-fényképet látni Oslóról, ha az én képeim nem elégítenének ki teljesen. :) A Visit Oslo is tartalmaz egy kevés információt a városról.

Néhány szó a közlekedésről. Először is, itt egy közlekedési/utca térkép az mindig jól jön :)
A reptérről legegyszerűbb vonattal bejönni a városba, 20-35 perc alatt beér a szerelvény. A Flytoget vonat gyors, mint a nyíl, de egy út 160 NOK (~20 EUR), ami, hát, nem olcsó. Viszont a helyi vonatok is ugyanott járnak, és bár egy picit lassabban, de csak 77 NOK-ért (~10 EUR) bevisznek a városba. Ráadásul a kalauztól is meg lehet venni a jegyet ezeken, nem kell sorban állni a pénztárnál. Jó metróhálózat is van, de a belvárosban majd' minden látnivaló gyalog kényelmesen elérhető.

Jópofa rácsodálkozás: meglepve tapasztaltam, hogy a belvárosban egy kis, összesen három filmet vetítő mozi egyik filmje épp a Kontroll volt :-)


A Parlament
(97 KB)

A Parlament elötti tér
(108 KB)

A Városháza tenger felöli oldala.
Görkoris gyakorlópálya.
(89 KB)

Városháza oldalról.
A nagy munkás-szobrokat bírom itt
Skandináviában, nálunk ezeknek kissé más
"hangulata", értelmezése volt.
(82 KB)

Aker Bryge.
Nem mellesleg innen indulnának
a kompok Bygdřy-ra a
hajókhoz meg a Skanzenbe.
(70 KB)

Aker Bryge.
A régi raktárépületeket átalakították
éttermekké, boltokká...
(89 KB)

...és csupa üveg és modern lakóházakat
húztak az eldózeroltak helyére
(78 KB)

Némi túristalátványosság
(74 KB)

Egy "kis" horgony
A háttérben látszik ahogy
épül tovább Aker Bryge.
Ott még csak a rombolásnál tartanak.
(74 KB)

A Városháza a tenger felől
(72 KB)

Akershus erőd
(92 KB)

Aker Bryge elötti marinában
találtam ezt a szegény hajócskát
(77 KB)

Itt bizony még a feldíszitett(!)
karácsonyfa is a hajóra kerül
(91 KB)

Itt a csupaüveg. Elfogadnám azt a nappalit :-)
És egy gólyalábas szobor a vízben
(71 KB)

A fenti hajók mostmár a Akershus erődből
(92 KB)

Ez asszem az Ellenállási Múzeum amúgy,
de nekem ez a "kőfalon
fa/tégla ház" építészet tetszett meg.
(99 KB)

Az Erőd ma is katonai terület.
Ő is kellően körül volt kerítve,
hogy nehogy a túristák elfogják
az őrszemet :)
(128 KB)

Szép kis utcácska a
Stamtidskunst Múzeummal szemben.
(109 KB)

A Királyi Palota
(61 KB)

Városháza a város felől.
Ja, és az óratorony szép
harangjátékot játszik időnként.
(98 KB)

Itt hosszú a szöveg, kattints érte.
(Tor)
(158 KB)

Itt hosszú a szöveg, kattints érte.
(Frřy)
(144 KB)

Most csak pár
érdekesebb ház következik.
Ez itt kőből...
(81 KB)

...ez meg fából...
(115 KB)

...ez meg színes fából.
(119 KB)

Vigeland Park.
Ezek becsapós képek, tulajdonképpen
már sötét este volt, a "nappali"
látvány a hosszú expozíciós
időnek köszönhető.
(87 KB)

Vigeland Park,
A Szökőkút (holddal)
(64 KB)

Vigeland Park,
A Monolit, mintegy 17m magas,
egy kőből kifaragott szobor
(58 KB)

Vigeland Park,
A Monolit egy kicsit odébbról.
(45 KB)

Ez itt Osló síugrósánca,
Holmenkollen.
(61 KB)

Norvég Nobel Intézet
(82 KB)

Terelőút villamosoknak :)
Csak azért mert épp' építkeznek,
a forgalom még nem áll le.
(110 KB)

Némi nagy hajók járnak erre.
(64 KB)

Tigris, a háttérben a
pályaudvar: Oslo S
(S, mint Sentral)
(97 KB)


Vissza a tartalomjegyzékhez


Emilcím: cstom kukac fbi.hu
© Csákány Tamás